fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport

topic

Nagy Ádám kapcsán


rossi46rossi
Állítólag ritka kincs került elő a hazai foci romjai közül.
Nagy Adám nevétől hangos a média, de különöskép a focira szakosodott portálok überelik egymást a témában.
Már az eb alatt is kapkodta az emberfia a fejét a felhozott lehetséges csapatai kapcsán, majd már nem a cslszki, leszter, benfica magassága, hanem az a 00 értékkel bíró bolonnya került terítékre, és annak ellenére, h ma délutánra igérték Ádám legigazolásának tényét (én spec sehol nem olvastam még róla), eddig szerencsére ez nem történt még meg.
Meglehetősen sok kommentet elovastam, és alig találtam olyant, ami ezt támogatta volna.
Miért is nem?

De!
Egyértelmű, h Ádámnak még fejlődnie kell ..., de ezt épp egy f.stalicska olasz csapatnál kell megtennie? Nemzetközi kupaszereplés sehol. Seria A közepének alja.

A kérdésem az, h kinek az érdekét szolgálja ez az átigazolás. Nem eg helyen olvastam, akkor már inkább a Fradi!

Hogyhogy nem segíti őt Storck, Dárdai? Egy Gera, egy Juhász ne tudna neki jó tanácsokat adni, h mire figyeljen? Az ő igazi fejlődése egy holland-német-belga, esetleg hispán erős középcsapatban, uram bocsá a bécsi Rapidban lenne igazán elvárható, igazán megalapozott. Ha kellene ő ilyenekhez ..., de erről igazándiból mi nem tudhatunk.
A tésztazabálóknál mostanság nem futottak be karriert a játékosaink, leginkább megszégyenülve a kertek alatt távoztak.
A Márszejjről sokat nem tudni, Turkijjjébe az istenért ne, esetleg a Braga lehetett volna még jobb alternatíva, mert ők mindig ott vannak a bajnokság elején, ill rendszeres kupaszereplők is.

Hihető, h nincs a tarsolyban egy normális csapat?
Biztos, h Ádámnak egy sz.rkupac bolonnya az ugródeszka?
Biztos, h az ő ÉRDEKE a sietős átigazolás, miközben az ejropai átigazolási piac most felpörögni csak igazán?
Nem lenne egyszerűbb a Fradiban maradnia, és apait-anyait beleadva megmutatni magát?

Szerintem élete legrosszabb döntése lenne, ha a Bolognát, v hasonló szintű csapatot választana!

És ne legyen igazam, ha mégis az Olaszokhoz igazol, de úgy érzem, h Koman Vladimir példája is azt mutatja, az a bajnokság nem a mi játékosainknak van kitalálva!!


Inditotta: rossi46rossi, 2016. július 11 21:47, hétfő Válasz a hozzászólásra
Vissza a fórumokhoz
3/47 oldal Hozzászólások:
[előző]sport...sport[3]sport[4]sport[5]sport[6]sport[7]sport...sportsport[következő]
Sasszem Mansport2018 április. 18, szerda 17:09 Válasz a hozzászólásra
sport

Sasszem Man
Az lehet. Vagy hazajött volna a Fradiba, Felcsútba, Vidibe. Mint pl Nagy Dominik. Emberileg többre tartom Nagyot, de ettől még a válogatott nincs előrébb vele így, hogy abszolúte nincs játékban... De hátha most bekerül a csapatba folyamatosan...
sport
vagyesport2018 április. 17, kedd 07:32 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Az a helyzet Sas , hogy 100 magyar focicistából 98 régen feladta volna.... Nagy Ádám nem.
sport
Sasszem Mansport2018 április. 16, hétfő 12:22 Válasz a hozzászólásra
sport

Sasszem Man
Grat! 100 meccsenként egy gól ez nagyszerű teljesítmény egy kp-tól!
sport
rossi46rossisport2018 április. 15, vasárnap 20:50 Válasz a hozzászólásra
sport

rossi46rossi
Az első lépés a ... Holdon ...
sport
vagyesport2018 április. 15, vasárnap 18:23 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Megvan végre az első gólja.
2-0-ra nyertek
sport
lookysport2018 február. 26, hétfő 09:35 Válasz a hozzászólásra
sport
Nem árt néha kellemesen csalódni.
sport
vagyesport2018 február. 25, vasárnap 14:10 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Vagy kezdőként játszik Looky és győznek mint ma.
Hosszú böjt volt de nem adta fel...
sport
lookysport2018 február. 20, kedd 10:19 Válasz a hozzászólásra
sport
Ha a népszokás tovább folytatódik, akkor utolsó pillanatban elmegy kölcsönbe. Vagy 2.3. vonal olaszban, vagy fel is csút, le is csút.
sport
rossi46rossisport2018 február. 18, vasárnap 19:45 Válasz a hozzászólásra
sport

rossi46rossi
Ádám továbbra sem kerül a csapatba ...
sport
Feltartott_Ujjsport2018 február. 16, péntek 19:03 Válasz a hozzászólásra
sport

Feltartott_Ujj
https://ulloi129.hu/2018/02/16/bobby-davison-hiaba-mondtam-berkinek-hogy-ne-csinald/
sport
rossi46rossisport2018 február. 12, hétfő 08:27 Válasz a hozzászólásra
sport

rossi46rossi
Hm?
Hová "fejlődött" Ádám a bolonnyában?
A kispadig ...




Hiányoznak a lelkesedéstől túlfűtött hsz-ek!
sport
Vissza a fórumokhoz
3/47 oldal Hozzászólások:
[előző]sport...sport[3]sport[4]sport[5]sport[6]sport[7]sport...sportsport[következő]
sport
sportVéleményem:
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
sport sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2018 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató