fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport

topic

Győzött az U17-es csapat


Sugera Bugera
Győzött az U17-es válogatottunk Finnország ellen
Magyarország - Finnország 3-2
2007. március 26. 20:51


MNO
Finnország kétszer is vezetett a magyar U17-es válogatott ellen a franciaországi Pérignyben megrendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ám Szokolai László edző együttese mindkétszer egyenlített, sőt: a találkozó finisében a győztes gólt is megszerezte.

A magyar U17-es labdarúgó válogatott győzelemmel kezdte szereplését a franciaországi Eb-selejtező tornán, ahol a finnek, a norvégok és a házigazdák ellenében harcolhatja ki a májusi, belgiumi kontinensviadalon való részvételt Szokolai László együttese. Mivel csak a kvartett első helyezettje jut be a nyolcas döntőbe, a mieink nem hibázhatnak, egy esetleges vereség ugyanis az első helybe kerülhet.

Az első napon Finnország volt az ellenfél, az északiak a találkozó elején, a 8. percben ráijesztettek a mieinkre: egy váratlan kontratámadás végén megszerezték a vezetést. Ezt követően azonban magasabb sebességfokozatba kapcsolt a magyar csapat, és a 34. percben Simon András szép egyéni akciója végén egyenlített is. A szünet után is a skandinávok kezdtek jobban, és a 61. percben ismét megszerezték a vezetést, ám hat perccel később Simon András újra egyenlített. Sőt, a 80. percben Varga Bence kilépett a védők közül, rávezette a labdát a kapusra, majd megszerezte a mieink győztes gólját.

- Nagyon fegyelmezett, kellemetlen ellenféllel játszottunk - nyilatkozta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Szokolai László. - A két finn gól előtt komoly hibákat követtünk el, ám talpra tudtunk állni, és bár csapatjátékunk többször is akadozott, sokkal több lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint ellenfelünknek. Ma a szerencse is mellénk állt, de összességében megérdemelt a győzelmünk.


Gólszerző: Simon a 34. és a 67., Varga a 80. percben


Na tessék!


Inditotta: Sugera Bugera, 2007. március 26 21:54, hétfő Válasz a hozzászólásra
Vissza a fórumokhoz
5/16 oldal Hozzászólások:
[előző]sport...sport[5]sport[6]sport[7]sport[8]sport[9]sport...sportsport[következő]
Drakosport2017 május. 17, szerda 16:15 Válasz a hozzászólásra
sport
06:23
igen, azért tartunk itt, mert az ilyen semmi emberek sertepertélnek a magyar sport körül a 70-es-80-as évek óta, sem igényük, sem szakértelmük, jó ez a kis középeuropai dagonya, csak a lóvé meglegyen, mindegy mellik segget kell kinyalni érte
sport
Drakosport2017 május. 17, szerda 16:14 Válasz a hozzászólásra
sport
06:23
igen, azért tartunk itt, mert az ilyen semmi emberek sertepertélnek a magyar sport körül a 70-es-80-as évek óta, sem igényük, sem szakértelmük, jó ez a kis középeuropai dagonya, cvsak a lóvé meglegyen, mindegy mellik segget kell kinyalni érte
sport
vagyesport2017 május. 17, szerda 15:52 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Olaszt kétszer írtam, az egyik Orosz
sport
vagyesport2017 május. 17, szerda 15:40 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
A túlzott stadionépítéshez amelynek nálam nagyobb ellenzője ( ebben a formában )kevés van ennek az eredménynek semmi köze.
Másrészt a még mindig gyenge magyar labdarúgásból a 17 éves válogatott , dacára ugyebár az általad felhozott internetes fórumok közönségének elégedetlenségével az alábbi labdarúgásban előttünk járó országok csapatait előzte meg :
Írország, Hollandia, Belgium, Svédország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Csehország, Lengyelország, Olaszország, Horvátország nem beszélve a sok velünk nagyjából azonossal : Izland, Görögország, Norvégia, Románia, Izrael, stb.
Mégis mit kellene tennie egy magyar utánpótlás csapatnak ahhoz, hogy akár a magadfajta ellendrukkerei, akár az internet népe elismerje ?
sport
LordMerseysport2017 május. 17, szerda 14:39 Válasz a hozzászólásra
sport
Senki nem tiltja meg hogy örülj Viszont jellemző mennyire tartja az átlag szurkoló a magyar focistákat, hogy olvasva a fórumokat az én hozzászólásom, még visszafogott volt
"mééég stadiont nekik mééég..."
sport
Fogurusport2017 május. 17, szerda 08:18 Válasz a hozzászólásra
sport

Foguru
A magyar foci azért jár itt mert a 6-ik helynek is örülnek!Egy valamivel jobb szakértö,mint a mi sport(szerütlen)kapusunk,szerint egy kiváló korosztály vett részt az EB-en!Ebben a csapatban lényegesen több volt,hiszen egy dillettáns edzökkel csak erre futhatta!A szigetek elleni meccsen azokat a játékosokat nem kellett volna betenni akiknek sárga lapjuk volt!A csapat az elsö megnyert meccs után,nem taktikázik ha nem igenis megnyeri a skótok ellenit akkor a törökök ellen egy pihent csapattal áll föl!Egy falusi meccsen ,küldik el az edzöt a padról,na de hagyjuk!Remélem hoznak ezekhez egy jobb német edzöt,aki beléjük veri hogy ,minden meccsen,mi vagyunk a favoritok,és ha már itt vagyunk akkor mi és senki más nem nyerhet!
sport
vagyesport2017 május. 17, szerda 06:23 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Tényleg ezért tartunk itt drako ebben igazad van...
Mármint, hogy süt a szádból a butaság és ilyenek a futball követői ma már Magyarországon.
Lord te hogy tudsz örülni amikor a Pool az egykori BL győztes feljön az angol bajnokság negyedik helyére. Akkor engedd már meg nekem, hogy én is örüljek ha egy magyar csapat erején felül teljesít. Ha esélytelenül csoportelső lesz, ha " csak " a hatodik legjobb csapat tudnak lenni Európában és egy nálunk összehasonlíthatatlanul fejlettebb futballal rendelkező ország válogatottjával az utolsó másodpercig versenyben tud lenni 3 kulcsembere nélkül a világbajnoki részvételért. Köszi.
sport
Drakosport2017 május. 16, kedd 21:55 Válasz a hozzászólásra
sport
na ezért tartunk itt...
3 kulcsemberünk elfogyott, az edző meg nem tudta tartani a száját, de jobbak voltunk, vagy legalább is "egyvonal", a frankok csak szerencsésebbek voltak
ha jól emlékszem, puskás sem vót egy "gladiátor"...
sport
LordMerseysport2017 május. 16, kedd 20:02 Válasz a hozzászólásra
sport
"1-0-s vereséget szenvedtünk a franciáktól, így ők végeztek ötödikként az Európa-bajnokságon és jutottak ki az indiai világbajnokságra." Hál' Istennek, legalább nem költik ott teljesen feleslegesen az adófizetők pénzét! Tök felesleges még mezt is venni nekik.
sport
vagyesport2017 május. 16, kedd 13:53 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Játszottunk egy meccset a franciák ellen egyáltalán nem alárendelten.
Egyáltalán nem alárendelten úgy, hogy három kulcsemberünk plusz az edző hiányzott.
Úgy, hogy az utolsó pillanatig sikerült kétségessé tenni a franciák sikerét. Akik között fizikálisan már gladiátor alkatok is voltak ( egyetlen nem színesbőrű játékos volt a csapatukban ) és többen már a francia első és másodosztályban is bemutatkoztak.
Személy szerint nekem Schön és Bolla játéka tetszett Ásványi kapus szokásos remeklése mellett. Európa 6. csapata lettünk , úgy hogy előzetesen már azt is sikernek számított volna ha az elit körbe jutunk. De onnan is továbbmentünk, sőt csoportelsőként egy bivalyerős csoportból és a törökök ellen a negyeddöntőben is volt esélyünk.
Szép volt fiúk !!!!
sport
vagyesport2017 május. 13, szombat 21:16 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
A nagy favorit Hollandia meg már utazhat is haza...
sport
Vissza a fórumokhoz
5/16 oldal Hozzászólások:
[előző]sport...sport[5]sport[6]sport[7]sport[8]sport[9]sport...sportsport[következő]
sport
sportVéleményem:
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
sport sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2017 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató