fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport

topic

Győzött az U17-es csapat


Sugera Bugera
Győzött az U17-es válogatottunk Finnország ellen
Magyarország - Finnország 3-2
2007. március 26. 20:51


MNO
Finnország kétszer is vezetett a magyar U17-es válogatott ellen a franciaországi Pérignyben megrendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, ám Szokolai László edző együttese mindkétszer egyenlített, sőt: a találkozó finisében a győztes gólt is megszerezte.

A magyar U17-es labdarúgó válogatott győzelemmel kezdte szereplését a franciaországi Eb-selejtező tornán, ahol a finnek, a norvégok és a házigazdák ellenében harcolhatja ki a májusi, belgiumi kontinensviadalon való részvételt Szokolai László együttese. Mivel csak a kvartett első helyezettje jut be a nyolcas döntőbe, a mieink nem hibázhatnak, egy esetleges vereség ugyanis az első helybe kerülhet.

Az első napon Finnország volt az ellenfél, az északiak a találkozó elején, a 8. percben ráijesztettek a mieinkre: egy váratlan kontratámadás végén megszerezték a vezetést. Ezt követően azonban magasabb sebességfokozatba kapcsolt a magyar csapat, és a 34. percben Simon András szép egyéni akciója végén egyenlített is. A szünet után is a skandinávok kezdtek jobban, és a 61. percben ismét megszerezték a vezetést, ám hat perccel később Simon András újra egyenlített. Sőt, a 80. percben Varga Bence kilépett a védők közül, rávezette a labdát a kapusra, majd megszerezte a mieink győztes gólját.

- Nagyon fegyelmezett, kellemetlen ellenféllel játszottunk - nyilatkozta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Szokolai László. - A két finn gól előtt komoly hibákat követtünk el, ám talpra tudtunk állni, és bár csapatjátékunk többször is akadozott, sokkal több lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint ellenfelünknek. Ma a szerencse is mellénk állt, de összességében megérdemelt a győzelmünk.


Gólszerző: Simon a 34. és a 67., Varga a 80. percben


Na tessék!


Inditotta: Sugera Bugera, 2007. március 26 21:54, hétfő Válasz a hozzászólásra
Vissza a fórumokhoz
1/16 oldal Hozzászólások:
[előző]sport[1]sport[2]sport[3]sport[4]sport[5]sport...sportsport[következő]
vagyesport2017 május. 19, péntek 20:57 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Itt egy újabb jó osztályzat a szigorú apának
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/215-utanpotlas/99844-u18-60-meteres-szologol-megvertuk-szlovakiat-is
sport
LordMerseysport2017 május. 19, péntek 13:15 Válasz a hozzászólásra
sport

Nekem úgy rémlik soha nem álltam bukásra....de amúgy az én családi hátterem, meg a gyerekemé ég és föld...tehát én jogosan várhatok majd el a gimiben is színötös eredményt tőle, ha a maximális hátteret biztosítom ;)
sport
vagyesport2017 május. 19, péntek 13:12 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Szép, hogy nem felejtessz !!!
sport
LordMerseysport2017 május. 19, péntek 12:40 Válasz a hozzászólásra
sport
Mondom , ez akkor első lépés, ha majd a közepes szintet hozzák a nagyválogatottban is. De nem fogják. Tehát ez a sok egyes között egy felüdítő hármas ha már így példálózunk.
sport
LordMerseysport2017 május. 19, péntek 12:38 Válasz a hozzászólásra
sport
Szerencsére nem :P
sport
vagyesport2017 május. 19, péntek 12:37 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Itt most feleslegesnek tartottad az első lépést...
sport
vagyesport2017 május. 19, péntek 12:36 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Te isálltál bukásra már elfelejtetted ?
sport
LordMerseysport2017 május. 19, péntek 12:20 Válasz a hozzászólásra
sport
Ha a gyerekem bukásra áll gimiben (nem éri meg a másnapot) és feltornázza magát hármasra, azt fogom neki mondani, hogy az első lépést megtette, hogy elfogadható legyen abban, ami a dolga, húzzon még bele.
sport
vagyesport2017 május. 19, péntek 12:18 Válasz a hozzászólásra
sport

vagye
Ha gyereked bukásra áll majd a gimiben és nagy szorgalommal feltornázza magát hármasra majd szidás és az osztály éltanulójához viszonyítás helyett dícsérd meg...
Az lesz a helyes megoldás
sport
LordMerseysport2017 május. 19, péntek 08:06 Válasz a hozzászólásra
sport
Sas megfogalmazta a lényeget. Szépek ezek az U faszomtudja mi eredmények....de ezt vagye csak "ti" jegyzitek. A köznép "pontleszarja". Majd ha folyamatosan a közép mezőnyben leszünk, akkor majd odafigyelünk a fiatalokra is. De addig ameddig jönnek ezek az eredmények, majd egyikből sem lesz középszerű focista - pl. Lucas Leiva vagy Origi a POOL-ban - addig sajna a kutyát sem....
Amúgy meg nem vagyok ellendrukker, inkább mélységesen csalódott szurkolónak nevezném magam, akit már nehéz a pozitív oldal felé elmozdítani.
sport
Sasszem Mansport2017 május. 18, csütörtök 22:00 Válasz a hozzászólásra
sport

Sasszem Man
de itt nem ez volt a lényeg.
A szlovák focit sajnos előrébb jegyzik mint a magyart felnőtt válogatott szinten.
És szlovák focisták vannak a legjobb bajnokságokban szinte mindenhol és nem csak pár percre becserélve.
Utálom őket, de ez így van.
Remélem változni fog ez és az U17 esek többre viszik mint Egervári bronzérmesei akik éppen Katarban meg az nb2 ben váltják meg a focit..
sport
Vissza a fórumokhoz
1/16 oldal Hozzászólások:
[előző]sport[1]sport[2]sport[3]sport[4]sport[5]sport...sportsport[következő]
sport
sportVéleményem:
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
sport sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2017 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató