fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
A Basellel találkozhat a Győr
A Basellel találkozhat a Győr
sport
Bajnokok Ligája: A Basellel találkozhat a Győr
sport
2013. július 19 14:00, Forrás: MTI
sport
, módosítva: 2013. július 21 21:05
sport
Amennyiben a Győr továbbjut az izraeli Makkabi Tel-Aviv ellen, akkor a svájci bajnok FC Basellel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
sport
A sorsolást pénteken tartották az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában.

Pintér Attila együttese a második körös párharcának szerdai, első felvonásán hazai környezetben 2-0-ás vereséget szenvedett, így a jövő hét keddi visszavágón hatalmas bravúrra lenne szüksége ahhoz, hogy a folytathassa szereplését a BL-ben, s így összemérje erejét az Európa Liga legutóbbi szezonjában elődöntős svájci alakulattal.

A Basel az elmúlt idényében már találkozott magyar csapattal, akkor az EL csoportkörében a Videoton hazai környezetben 2-1-re diadalmaskodott, míg Svájcban 1-0-ás vereséget szenvedett.

A selejtező harmadik fordulójának első mérkőzéseit július 30-31-én rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

BL-selejtező, 3. forduló:

Bajnokok ága:

FC Basel (svájci)-Győri ETO (magyar)/Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
Slovan Bratislava (szlovák)/Ludogorec (bolgár)–Shirak (örmény)/Partizan (szerb)
Sligo Rovers (ír)/Molde (norvég)–The New Saints FC (walesi)/Legia Warszawa (lengyel)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/EB/Streymur (feröeri)–Steaua Bucuresti (román)/Vardar (macedón)
APOEL (ciprusi)–Birkirkara (máltai)/Maribor (szlovén)
Celtic Glasgow (skót)/Cliftonville (északír)–Elfsborg (svéd)/Daugava Daugavpils (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz)/Sahtar Karagandi (kazah)–Neftcsi (azeri)/Skenderbeu (albán)
Austria Wien (osztrák)–Ekranas (litván)/Hafnarfjördur(izlandi)
HJK Helsinki (finn)/Nomme Kalju (észt)–Viktoria Plzen (cseh)/Zeljeznicar (bosnyák)
Fola Esch (luxemburgi)/Dinamo Zagreb (horvát)–Sheriff (moldovai)/Szutjeszka (montenegrói)
Nem bajnokok ága:

Nordsaelland (dán)–Zenit (orosz)
Salzburg (osztrák)–Fenerbahce (török) PAOK (görög)–Metalist Harkiv (ukrán)
PSV Eindhoven (holland)–Zülte Waregem (belga)
Olympique Lyon (francia)–Grasshoppers (svájci)




sport
sport

A(z) "Bajnokok Ligája" kategória további cikkei:
szept. 30. - Kassai vezeti a Juventus-Galatasaray meccset
aug. 19. - Szalaiék a PAOK elleni BL-selejtezőn javítanának
máj. 26. - Az angol futball sokat tanulhat a németektől
máj. 26. - Mi vagyunk a bajnokok
máj. 25. - A Bayern München a győztes
ápr. 25. - A Real Madridnak nagy hátrányt kéne lefaragnia
ápr. 23. - Kiütötte a Barcelonát a Bayern München
ápr. 01. - Francia-spanyol és német-olasz párharc a negyeddöntő nyitányán
már. 05. - A Real Madrid és a Dortmund jutott tovább
feb. 20. - Legyőzte a Milan a Barcelonát
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
Egy új közéleti(7414)
Budapest Honvéd(7866)
Általános foci topic(4055)
Loki Fan Site(4946)
FERENCVÁROS(21947)
MANCHESTER UNITED(66068)
Válogatott(17343)
Hátha van,aki ... (bor)(392)
Hegymászók(232)
Rába ETO(866)
Real Madrid Szurkolói ...(29102)
Csak a Nikolič(55)
Liverpool F.C. fan club(20680)
Úszó VB(16)
Kézilabda(1760)
Felcsút- a magyar foci...(427)
Hanga Ádám-NBA?!(35)
FC Barcelona(33286)
MINDÖRÖKKÉ LILÁK!(9412)
2020, olimpia, Tokió(10)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
május 28.
sport
45 éve született Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó (1992, Barcelona) .
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2017 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató