fórum csoport
sport




 
sport
sport
sport
sport
sport
Közel világbajnoki szintű mezőny Szegeden
Közel világbajnoki szintű mezőny Szegeden
sport
Csaknem világbajnoki szintű mezőny indul a szegedi kajak-kenu Világkupa-versenyen
sport
2013. április 23 15:52, Forrás: MTI
sport
, módosítva: 2013. április 23 15:54
sport
Mintegy 50 ország 800 versenyzője, Storcz Botond szövetségi kapitány szerint csaknem világbajnoki szintű mezőny indul a május 10. és 12. között zajló szegedi kajak-kenu Világkupa-versenyen, amely a nemzetközi szövetség idei Vk-sorozatának első állomása lesz.
sport
Az esemény keddi, kampányindító sajtótájékoztatóján Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára, a szervezőbizottság vezetője azt mondta: célegyenesben a felkészülés a tavalyi, londoni olimpia utáni első rangos versenyre.

"Egy Vk-hoz mérten szokatlanul magas a nevezők száma, közel 50 nemzet 800 sportolóját várjuk a Maty-érre. Mivel a belépés ingyenes lesz, reméljük, hogy minél több néző látogat majd ki az eseményre" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az MTVA-val kötött megállapodás értelmében az M1 a szombati döntőket élőben közvetíti majd, míg a vasárnapi eseményekről felvételről számol be. Az Eurosport a finálékat mindkét napon élőben közvetíti.

Storcz Botond úgy vélte, a közel vb-szintű mezőny és a várhatóan színvonalas versenyek jó indításául szolgálnak majd a 2013-as esztendőnek. Elárulta, hogy a magyar csapat összeállítása még folyamatban van, a tavalyi, londoni hősök mellett fiataloknak is szeretne lehetőséget adni. Mivel a Vk-versenyeken számonként két-két egység indítható nemzetenként, a hazai válogatott várhatóan bő 60 fős lesz. A kapitány korábbi döntése értelmében ugyanakkor Douchev-Janics Natasa biztosan nem lesz a csapat tagja, mert a szakember azt akarja, hogy a szerbiai kitérő után ismét Magyarországon készülő, háromszoros olimpiai bajnok kajakos a válogatókon harcolja ki ismét a válogatottba kerülést.

A májusi Vk-t már plakátokon népszerűsíti a magyar szövetség, a kampány úgynevezett arca a tavaly, Londonban K-2 1000 méteren diadalmaskodó Dombi Rudolf, Kökény Roland duó.

"Örülünk neki, hogy vállalhatóak vagyunk" - viccelődött Dombi, hozzáfűzve, hogy ugyan még az alapozás időszakában vannak, sikeréhesek, és ennek megfelelően mindent elkövetnek majd azért, hogy jó eredményt érjenek el Szegeden.




sport
sport

A(z) "Kajak-kenu" kategória további cikkei:
szept. 26. - Storcz Botond irányíthatja a kajak-kenu válogatottat Rióig
szept. 08. - Szabó Gabriella hat arannyal zárt
szept. 07. - Szabó triplázott 500 méteren
szept. 06. - Kammerer duplázott 1000 méteren
jún. 16. - Csay megvédte címét 5000 méteren
jún. 16. - Csay Renáta aranyérmes K-1 5000 m-en
jún. 16. - Egy arany és két bronz 200 méteren
feb. 09. - Újra "vízen" az olimpiai bajnok kajakosok
dec. 23. - Kajakozóból kajakos
dec. 15. - Fábiánné csapata a Vasasban folytatja
sport
sport
sportÍrd meg te is!
sport
Bejelentkezési név Jelszó
sport
Kapocslódó cikk címe

sport
A hozzászólásod
Kérek értesítést, ha válasz érkezik erre a hozzászólásra.
sport
sport
Archívum
sport

sport
sportRészletes keresés...
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportFóruMok
Válogatott(17745)
Egy új közéleti(8286)
Rasenballsport Leipzig.(102)
Liverpool F.C. fan club(20812)
Nagy Ádám kapcsán(356)
Ubul(26)
FERENCVÁROS(22364)
Budapest Honvéd(8136)
habonyi ..., csak a sz...(10)
jakab(84)
Általános foci topic(4129)
MLSZ ügyek(247)
Tenisz(4791)
Huddersfield(7)
Kézilabda(1798)
Csakazértis Vasszécseny!(6267)
TOTTENHAM(175)
Csak a Nikolič(97)
Babos Timi(225)
NB I.(10970)
sport
sportÖsszes fórum
sport
sport
sportHirdetés
sport
sport
sportKépgaléria
sport
sportSalgó-rali
Salgó-rali
(14 kép)
sport

sport
sport
sportEger-rali 2010
Eger-rali 2010
(16 kép)
sport

sport
sport
sportCiclocross ob
Ciclocross ob
(18 kép)
sport
sport
sportSportkalendáriuM
szeptember 20.
sport
67 éve ezen a napon született Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó (1976, Montreal).
sport
sportTovábbi események
sport
sport
sportF1 Csatorna hírei
Nap képe: No para, Hamilton-Button parola
Toyota TF110-eseivel állna rajthoz a Durango
Sauber: befogható a Renault és a Mercedes
Vettel és Webber újra összecsaphat
Kiss Pál Tamás vezeti a brit Formula-Renault-t
sport
  sport

sport

sport
sport   sport  

(C) 2017 NETFORUM Kft. Minden jog fenntartva!

Impresszum Médiaajánlat Kapcsolat RSS tájékoztató